Invenstory

tárgyi eszköz nyilvántartó és leltározási rendszer

Hatékony leltározási folyamatokat biztosít, amellett hogy a tárgyi eszköz nyilvántartást is egyszerűsíti

Működésünk során azt tapasztaltuk, hogy a tárgyi eszközök nyilvántartása és leltározása jelentős mennyiségű időt és energiát emészt fel. Az eszközök, valamint az azokhoz kapcsolódó alapvető adatok és állapotinformációk naprakész nyilvántartásán túl, szükséges az eszközök fellelhetőségének (helyének) folyamatos aktualizálása is, tehát annak rögzítése, hogy helyileg hol található, illetve melyik munkatárs használatában van.

Egy normál leltározási folyamat részeként leltárívet készítünk, amire a könyvelési nyilvántartás, valamint az előző leltározás eredménye alapján felvezetjük azon eszközöket, amelyek a vállalat tulajdonában vannak. Az eszközök helyének beazonosítását követően szemrevételezéssel beazonosítjuk az eszközöket, felmérjük azok állapotát, szükség szerint selejtezési jegyzőkönyvet készítünk. Ezen feladatok jelentős időráfordítást és energiát igényelnek.

Az InvenStory alkalmazásunkat éppen ezen problémák megoldására hoztuk létre. A böngészőből elérhető platform teljeskörűen biztosítja a tárgyi eszközök nyilvántartását, azok nyilvántartási helyek közötti átmozgatását, a leltározást, a selejtezést, a hiányok megállapítását, valamint a folyamatokhoz kapcsolódó nyomtatványok készítését, biztosítva ezzel a felhasználók számára, hogy hatékonyan és egyszerűen végezhessék ezen feladatokat.

A rendszer könnyen paraméterezhető és akár más rendszerekkel integrálható, ami teljes mértékben lefedi széleskörű – jellemzően minden gazdasági társaságnál analóg módon jelentkező – igényeket. Önálló rendszerként néhány nap alatt bevezethető.

Amennyiben érdekli, kérjük használja a lap alján található kapcsolati űrlapot.

TEGYE HATÉKONYABBÁ A LELTÁROZÁST

INVENSTORY 

Hagyományos, telepített verzióban, vagy akár a felhőből is elérhető alkalmazás, mely nem csak számítógépen, de mobileszközön is használható. 

Az InvenStory használatával a leltározás folyamata egy mobileszközzel valósul meg oly módon, hogy a rendszer által generált egyedi QR kód alapú azonosító matricákat olvassuk be és az adott eszköz azonnal felvezetésre kerül az aktuális leltárra.

Megoldásunkat dobozos termékként kínáljuk a leltározási folyamatok egyszerűsítésére, valamint a tárgyi eszközök nyilvántartására. Folyamatosan dolgozunk a termék továbbfejlesztésén is, a napi használat során felmerülő igények standard megoldásokként történő megvalósításán.

keressen minket

elérhetőségeink 

Szívesen meghallgatjuk Önt és beszélgetünk Cégük elképzeléseiről.

1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. 1. torony, 5. emelet

VAGY

ÍRJON akár innen